2014. február 24., hétfő

Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni (Dr. Strangelove, or: how I learned to stop worrying and love the bomb, 1964)

Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni
(Dr. Strangelove or: how I learned to stop worrying and love the bomb, 1964)
Amerikai filmszatíra, 90 perc

Alapmű:
Peter George
Red Alert
 
 
Stanley Kubrick 1964-ben, miután '57-ben befejezte a Dicsőség ösvényeit, s '62-ben pedig bemutatásra került a Lolita - melynek forgatókönyvét a film alapjául szolgáló mű szerzője, Vladimir Bodokov írta -, anyagilag is egyenesbe jött, s immár nagynevű filmcégek és szponzorok nélkül is belekezdhetett legújabb filmjének terveibe.
Csak homályos elképzelései voltak azonban, mely szerint következő filmje egy thriller lesz egy nukleáris balesetről, s az egész a hidegháború köré építve - ezt az ötletet később szerencsére elvetette, s filmjének műfaja végül szatíra lett, mely remekül vegyíti az amerikai döntéshozókkal szembeni társadalomkritikát, valamint a nyers humort, mely mindig betalál a film során.
 
Míg Kubrick a rá jellemző alapos kutatásokat végezte filmjének hitelessé tételére, az Institute for Strategic Studies igazgatója, Alastair Buchan egy könyvet ajánlott a rendezőnek munkájához, mégpedig Peter George Red Alert című thriller regényét. Mondani sem kell, Kubrickot lenyűgözte a könyv, s nyomban nekilátott a forgatókönyv megírásának, Peter George-al és Terry Southernnel karöltve.

A történet egy, az Amerikai Egyesült Államok szolgálatában álló bombázón kezdődik, amelynek pilótái vészhívást kapnak, mely szerint meg kell támadniuk a Szovjetúniót és le kell bombázniuk azt. Ezután az elnök válságcsoportot hív össze, aminek célja, hogy helyrehozzák azt, amit a háborúmániás tábornok elrontott és visszahívni az összes gépet, mielőtt Szovjetúnió és Amerika között nukleáris háború venné kezdetét.
 
 
A dolgot súlyosbítja továbbá, hogy az USA-ban élő náci mérnök, Dr. Strangelove egy olyan világmegsemmisítő szerkezetet épített, mely azonnal működésbe lép, amikor a szovjetek bombát dobnak rájuk, ráadásul a szovjet nagykövet elárulja, hogy ők is készítettek egy ilyen berendezést, csakhogy méltóak legyenek Amerikához - s máris érezzük, mekkora társadalomkritikát gyakorol ebben a jelenetben a rendező. Továbbá akkor érezhető még, mikor a válságcsoport egyik tagja - mivel semmi esélyt nem lát a gépek visszahívására - le akarja rohanni a Szovjetúniót. Ha már lúd, legyen kövér, ugye.
 
 
Emellett rengeteg jelenetet felsorolhatnánk, mely tökéletes példával szolgál az Amerikaiak és a Szovjetek (értsd: az összes többi ország) közti értelmetlen versengésre, de a lényeg, hogy ennek a mondanivalóját Kubrick tökéletesen megmutatja, hatalmas szemrehányásokat tesz a kapzsi hatalmaknak, teszi ezt úgy, hogy a film tulajdonképpen vígjáték, így még a legborzasztóbb jelenetek közepette is nagyszerű humora van a filmnek, köszönhető ez nagyban Peter Sellersnek, aki három szerepben is bizonyítja tehetségét. Talán az elejét túlnyújtottnak érezhetjük, s a helyszínek sem változatosak - Pentagon, repülő, iroda, aztán megint Pentagon - ám épp ez teszi a filmet olyan naggyá, sok helyszín nélkül is tud szórakoztató lenni. Azon - sajnos kevés - alkalmakkor pedig, mikor a bombázókat kívülről láthatjuk, megcsodálhatjuk a gyönyörű tájakat is. Nem véletlen tehát, hogy minden filmkritikai oldalon előkelő helyet foglal el a legjobb filmek listáján.
 
 

Értékelés: 90%

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése