Párbaj
(Duel, 1971)
Amerikai tévéfilm, 85 perc
Steven Spielberg neve 1971-ben vált ismertté - legalábbis kisebb körökben - , amikor titkára egy Playboyban olvasott cikkre hívta fel a figyelmét, ahol Richard Matheson története volt olvasható. Ebből a novellaszerűségből készült el aztán a "Párbaj" forgatókönyve, melynek köszönhetően Spielberg később olyan produkciókat rendezett, mint a Cápa (Jaws, 1975) vagy az E.T. (E.T. - The Extra Terrestrial, 1982). Ám mindennek az előzménye (köztük az egyre giccsesebb történettel megáldott szuperprodukcióké is) ez a potom 450 ezer dollárból két hétig forgatott remekmű, melyet eredetileg a tévéműsor késő esti adásainak kitöltésére szántak, ám a siker hatására - és a Golden Globe jelölésnek köszönhetően, mint a legjobb tv-film, amit sajnos nem nyert meg - később mégis moziba került, némileg kibővítve.
David Mann (Dennis Weaver), a történet főszereplője kocsikázni indul munkahelyére, ugyanis egy igen fontos tárgyaláson kell részt vennie. Útközben idétlen rádióműsorokat hallgatva szórakoztatja magát, míg egy kamion mögé nem zárkózik. A sofőr - akinek csak a kezét látjuk - int neki, jelezve, hogy szabad a pálya. David megelőzi, a kamionos pedig belehúz és hatalmas dudaszóval jelez. David nem érti mi történik, mindenesetre előreengedi a járművet, ami ismét lelassít. A főhős útját ez teljesen ellehetetleníti, először azt képzeli, csak valami idétlen tréfa, netán a sofőr csak most kapta meg a jogsiját. Az ilyen csíny azonban hamar katasztrófábas torkollik, amikor a sofőr már játékszernek tekinti Davidet, s hatalmas, robosztus kamionját fegyverként használva el akarja őt taposni az országútról.
David hamarosan egy útszéli büfébe menekül első üldözése során, miután nekicsapódik kocsijával egy kerítésnek. Ekkor Chuck Büféjének mosdójában előadja nagymonológját, mely a film egyik legfeszültebb jelenetéhez vezet:
"Sosem tudhatod. Egyszerűen nem tudhatod. Azt hiszed, egy-két dolog legalább biztos az életedben. Például, hogy nyugodtan vezethetsz egy közúton és nem próbálnak közben kinyírni. Aztán tessék, megtörténik. Csak húsz-huszonöt perc az életedből, és minden, amiben eddig bíztál, egyszerűen szertefoszlik. De itt vagy újra. És menni kell tovább az úton."
Kimegy a mosdóból, vissza a vendégek közé és mit lát? A kamion, amiről azt hitte, rég továbbment, leparkolt az ivó elé. A sofőr tehát itt van a vendégek közt - gondolja. Az ezt követő 15-20 perc annak ellenére, hogy Mr. Mann lényegében azzal tölti az időt, hogy embereket gyanusítgat - sőt, az egyikkel verekedésbe is keveredik -, rendkívül feszült és izgalmas, hiszen az őrült talán ott van alig néhány méterre tőle a bárpulttól, neki viszont sejtése sincs, ki lehet az, hiszen az arcát sosem látta - ahogy mi sem. Spielberg le sem tagadhatná, hogy a film megírása közben (különösen ennél a jelenetnél) ne lettek volna rá hatásssal a Hitchcockra jellemző elemek.
David végül feladja, a verekedése után - pontosabban miután elverték - rájön, hogy a fickónak, akibe belekötött köze nincs ahhoz, akit keres. A büfében is mindenki rossz szemmel néz rá. Ekkor azonban motorzúgás hallatszik, a kamion, akinek gazdája mégcsak ki sem mozdult a volán mögül, elindul, David pedig már hiába fut utána, nem sikerül meglátnia annak az embernek az arcát, akinek egy felejthetetlen napot köszönhet (höhöhö...).
Beszáll autójába és tovább folytatja útját gondolván, végre megszabadult üldözőjétől. Ám nem így van; David minden sarkon, minden vasúti sínnél és minden szakadéknál összefut vele, melynek során remekül megtervezett üldözéseket és a főszereplő kétségbeesett, ám igen ötletes próbálkozásait láthatjuk, hogy végre megszabaduljon attól, akiről még csak azt sem tudjuk meg, miért kezdte üldözni szerencsétlent. Ez egyáltalán nem negatívum: ez teszi rejtélyessé a történetet, mely számos erős pontjával együtt - például a telefonfülkés jelenet - olyan, mint egy újraértelmezett, majdhogynem tökéletes Hitchcock mozi, aminek a végén láthatjuk, hogy David Mann lelkében nyomott hagyott ez a nap.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése