Gravitáció
(Gravity, 2013)
Amerikai sci-fi, 90 perc
A tavalyi évben a majdhogynem ismeretlen Alfonso Cuarón megalkotta az utóbbi idők legösszeszedettebb sci-fijét, melyre két nagyszerű színészt, George Clooneyt és Sandra Bullockot szerződtetett, utóbbi pedig megmutatta, hogy egyedül is el tudja vinni a hátán a film 3/4-ét. A "Gravitáció" című filmről lesz szó.
A filmet bemutatója után sokan kritizálták - kizárólag a közönség -, mondván, hogy a legtöbb űrben játszódó filmmel ellentétben nincsenek pörgős jelenetek, tökös főhősök, vérre menő lövöldözések, TIE vadászok, csillagrombolók, meg mittudomén - ám a film realitását és aprólékosan kidolgozott, valósághű látványvilágát senki nem vonta kétségbe. Persze voltak olyanok is, akik csupán a nagy felbontású, mozis élményt tartották élvezhetőnek, s a látványon kívül szerintük semmi pozitívum nem volt az alkotásban. Hát igen, ez van, ha valaki szakítani akar a hagyományokkal és teljesen új megközelítésben akarja bemutatni a világűrt, ahogy anno Stanley Kubrick a 2001: Űrodüsszeia (2001: A Space Odyssey, 1968) című filmjében tette. Sokan nem bírták felfogni, hogy a film zsenialitása elsősorban nem az akciójelenetekben rejlik (amikbe szintén nem lehet belekötni, így nem is értem, miért mondják egyesek, hogy a film "üres" vagy "unalmas"), hanem elsősorban abban a drámában, amin a főszereplő Ryan (Sandra Bullock) keresztülmegy. Az a nő, aki pár éve kislányával játszadozott, s jókedvének semmi nem szabhatott gátat, most itt kering egyedül a világűrben tapasztalatlanul, s megérti, hogy bármilyen sokat is haladt előre az emberiség az évtizedek során, az sosem jön áldozat nélkül. Felfedeztünk egy új világot mely csak a magunkké, ám nem vagyunk képesek úrrá lenni rajta. Akkor meg mi értelme?
A film eleji, mondhatni felesleges rádióbeszélgetések után (csakúgy, mint a "Párbaj" című filmnél) egyből beleugrunk a sűrűjébe, s az események nem túl gyorsan, ám nem is oly lassan, hogy unalomba fulladna a film, szépen elkezdenek peregni. Az "akciók" néhol igen kidolgozottak, máshol egy kicsit fantáziátlanok, de mint leírtam, a film nem csak erről szól. S ha a filmben van is egy-két üresjárat, a puszta képek, s Sandra Bullock baljós tekintete többet mond minden tökös monológnál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése