Radírfej
(Eraserhead, 1977)
Amerikai horrorfilm, 88 perc
David Lynch 1977-ben alkotta meg (pontosabban pénzhiány miatt 5 éven keresztül alkotta) minden idők legszürreálisabb és legbetegebb "horrofilmjét", mely olyan, mintha egy pszichoaktív szerekkel eltöltött éjszaka után saját rémálmát vetítené elénk. Azt a filmet, melyet sokak szerint vagy mélységes undorral utálni, vagy csodálni lehet, arany középút nincs. Hát nálam van.
A főszereplő Henry Spencer, akiről már a történet elején lehet tudni, hogy valami nagyon nem stimmel vele. Ez rögtön ki is emeli a filmet a többi horrortól, ebben az esetben nem egy szörnytől, nem egy gyilkostól, nem szellemtől és nem is megszállt családtagtól kell félnünk; hanem magától a filmtől.
A főhős tehát saját kis világában él, s megkockáztatom, hogy a filmben lezajlott események mind az ő képzeletének műve.
Rögtön az első pár percben kapjuk a legnagyobb dózist a szürrealizmusból: Henry, a főszereplő (akit az összes szereplő megtestesít, hisz majdnem minden az ő képzeletének szüleménye) a kihalt városban téblábol már-már viccesnek ható burleszkes járásával és kétségbeesett arckifejezésével, mely ismét nyomatékosítja, hogy az elejétől fogva meg van kattanva. Ahogy végiggyalogol az utcákon, láthatjuk a kihalt várost, ahol egy lélek sincs rajta kívül, nincs egyetlen bevásárlóközpont vagy bank, sőt egyáltalán nincs egyetlen normális épület sem. Csak romhalmazok.
Henry hazaér, s az egyik szomszédja közli vele, hogy a barátnője meghívja őt vacsorára a szüleihez.
Ő láthatóan nem nagyon örül neki, de azért elmegy, s rövidesen elérkezünk a vacsora jelenethez, mely a szokásos családi körben eltöltött étkezések kínos pillanatainak karikatúrája, melyben bizonyára mindenkinek volt már része. A nagymama akár halott is lehetne, a konyha sarkában ül mozdulatlanul, a mama rángógörcsöt kap, papa pedig se füle, se farka sztorikat mesél Henrynek. A nem épp kellemes főétel után (ami sült kiscsibe volt vérző himtaggal, mit mondjak, nem étvágygerjesztő) Henry barátnője, Mary X közli vele, hogy van egy gyerekük a kórházban. Hősünk megijed, s ennél már csak az lehet neki még nyomasztóbb, mikor kiderül, hogy fia (vagy lánya, vagy mittudomén) egy undorító, még fejletlen Alienre hasonlít, aki egész álló éjjel vinnyog, visít és rémisztő kacajt hallat. A sztori sajnos itt leülepedni látszik, s bár csak pár percre, ám így is unalmasnak érezzük, mivel a hosszú jelenet, mikor a szörnybébi a szülőket idegesíti (majd Mary X végül lelép), pont a 88 perces film kellős közepén kapott helyet.
Henry eztán egyedül marad a "gyerekével", s kínjában saját beteg elméjébe menekül. A lakásának radiátora mögé egy színpadot képzel, ahol egy szintén beteg kinézetű hölgyemény énekli az "In Heaven everything is fine" (A Mennyben minden nagyszerű) kezdetű mondókáját, melynek ellentmondásosságából fakadó ijesztő hatása a film másik csúcspontja. Egy alkalommal Henry magát is odaképzeli a színpadra, azonban mikor meg akarja érinteni a nőt, fehér fény jelenik meg (mint a halálközeli élményeknél általában), s az eltűnik. Ekkor jön a nagy látomása, amiről az alkotás a címet kapta (a feje egyszerűen leesik, majd egy kis lelencgyerek eladja azt egy radírgyárnak), s mivel elege van, hogy nem képes ebben a világban éln, csupán sajátjában, felvágja újszülött gyermeke gyomrát. Eztán ismét találkozik "Radiátor Ladyvel", akit mostmár - vakító fehér fény kíséretében - nyugodtan megérinthet, hisz immár ő is a mennybe került.
Nem könnyen felejthető mű, ám nem is tökéletes, a film közepén elhúzódó éjszakai jelenetet leszámítva azonban nem sok negatívummal rendelkezik. Fűrész-rajongók kíméljék magukat ettől a filmtől, bármennyire is hihetetlen, ez sokkal brutálisabb, mint az a csonkítósdi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése