Gyilkosság telefonhívásra
(Dial M for murder, 1954)
Amerikai thriller, 105 perc
1954-ben Hitchcock már túl volt életművének egy pár meghatározó filmjén, köztük az ebben az évben készült Hátsó ablakon is. Ekkor készült el a Frederick Knott által, saját színdarabja alapján megírt Gyilkosság telefonhívásra című film is. A bemutatása után sok filmrendező megpróbálta feldolgozni, de a Hitchcock szájíze szerint megformált film színvonalát egyik sem tudta hozni. Az alkotás menete követi a rendező munkásságának "sablonját" (bocs, jobb szót nem találtam rá): a nézők kezdettől fogva tudnak mindent, így két lépéssel a szereplők előtt járnak, a tettes hatalmas lelki frusztrációkon megy keresztül, miközben megpróbálja eltusolni bűnét, a film végére pedig határozottan kijelenthetjük, hogy nem bánja meg, amit tett; de elfogadja a következményeket, csendben leül, iszik, valamit, kényelembe helyezi magát, esetleg leül még egy utolsót zongorázni, egy mélabús balladát, míg a rendőrök érte jönnek.
Azt hiszem, John Williams büszkélkedhet a legjobb színészi játékkal - vagy inkább pont, hogy a szerepéhez illő visszafogotsággal - a filmben. Neki úgy kellett "nagyot" alakítania, hogy közben a néző előtt mindvégig rejtélyes maradjon, s ez sikerült is; akik figyelmesen nézik a filmet, azoknak ez rengeteg pluszt hozzá tehet az izgalom fokozásához. Mert John Williams rezzenéstelen, a közönség előtt megfejthetetlen maradó arcmimikájának köszönhetően sosem tudhatjuk, a nyomozó vajon kinek hisz, vagy épp kit gyanúsít. Ezért a finálé előtti jelenetek is meglepőek lehetnek, melynek során emberünk egyik gyanúsított pártjáról a másikéra áll. Az itt bekövetkező szópárbaj - amikor is a bonyolult logikára épülő, ám követhető kitalált történeteikkel, teóriáikkal egymásra terelik a rendőrnyomozó figyelmét - szintén növelik az adrenalinszintet és a (lássuk be) nyilvánvaló végkifejlet ellenére sem tudhatjuk biztosan, vajon ki lesz a bűnös a törvény szemében?
Habár a film közben - önkéntelenül is összehasonlítva a "Hátsó ablak"-kal, ami közvetlenül ezelőtt láttam - mégis úgy éreztem, nem képes tartani a lécet Hitchcock többi filmjével amik mégiscsak nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy a nézőkben fenntartsák az izgalmat. A Gyilkosság telefonhívásra nálam tökéletes alkotásként indult, mikor meggyőződtem róla, hogy a bevezető egy hajszálnyira sincs elnyújtva, sehol egy felesleges dialógus, de még egy érdektelen mondat sem. Ez az alkotás viszont másban jeleskedik, mint a mester többi filmje, s nem a nézők térdeinek remegtetésére, hanem a jól megírt történetre megy rá, ami valóban zseniálisan megírt. Nem feltétlenül a gyilkosság, hisz az átlagosnak is mondható, hanem az utána következő feszült nyomozás, valamint az, hogy a férj milyen nagyszerűen kezében tudja tartani gyakorlatilag az összes szereplő sorsát, néhány bizonyítékként szolgáló tárgy áthelyezésével pedig már egyenesen saját feleségére képes terelni a gyanút. A film végi lakáskulcs - mizéria túlbonyolítása ugyan egy kissé felesleges volt, s egy-két logikai, valamint időbeli hibát is felvetett, de mivel ez közvetlenül a feszültséget tartogató fináléhoz vezet, így nem túl zavaró. A remekül megírt dialógusok szintén jól megkomponáltak, melyek gyakorlatilag képesek teljesen lekötni az első fél órában - aztán pedig a film egyből rátér a gyilkosságra. Mindezek után pedig úgy gondolom, hogy a Psycho után még így is ez Alfred Htichcock legjobb filmje.
Habár a film közben - önkéntelenül is összehasonlítva a "Hátsó ablak"-kal, ami közvetlenül ezelőtt láttam - mégis úgy éreztem, nem képes tartani a lécet Hitchcock többi filmjével amik mégiscsak nagyobb hangsúlyt fektettek arra, hogy a nézőkben fenntartsák az izgalmat. A Gyilkosság telefonhívásra nálam tökéletes alkotásként indult, mikor meggyőződtem róla, hogy a bevezető egy hajszálnyira sincs elnyújtva, sehol egy felesleges dialógus, de még egy érdektelen mondat sem. Ez az alkotás viszont másban jeleskedik, mint a mester többi filmje, s nem a nézők térdeinek remegtetésére, hanem a jól megírt történetre megy rá, ami valóban zseniálisan megírt. Nem feltétlenül a gyilkosság, hisz az átlagosnak is mondható, hanem az utána következő feszült nyomozás, valamint az, hogy a férj milyen nagyszerűen kezében tudja tartani gyakorlatilag az összes szereplő sorsát, néhány bizonyítékként szolgáló tárgy áthelyezésével pedig már egyenesen saját feleségére képes terelni a gyanút. A film végi lakáskulcs - mizéria túlbonyolítása ugyan egy kissé felesleges volt, s egy-két logikai, valamint időbeli hibát is felvetett, de mivel ez közvetlenül a feszültséget tartogató fináléhoz vezet, így nem túl zavaró. A remekül megírt dialógusok szintén jól megkomponáltak, melyek gyakorlatilag képesek teljesen lekötni az első fél órában - aztán pedig a film egyből rátér a gyilkosságra. Mindezek után pedig úgy gondolom, hogy a Psycho után még így is ez Alfred Htichcock legjobb filmje.
Pozitívumok:
- Tökéletesen megírt dialógusok...
- ...melyek sikeresen viszik előrébb a cselekményt.
- "Ha be tud jönni az ajtón, akkor bűnös." Ez az! Vajon be tud?
- A "tökéletes gyilkosság" meglepően egyszerű, de működő kivitelezése.
- A végletekig elhúzódó, idegtépő szóváltás, melynek során a gyanú egyik szereplőről a másikra száll.
- Penge logika a film minden mozzanatában.
Negatívumok:
- Alfred Hitchcock egyéb filmjeihez képes kisebb mértékű "adrenalin-dózis".
- Grace Kelly felületesen megírt karaktere.
- "Ha be tud jönni az ajtón, akkor bűnös." Mi van?
- A karakterek kissé unszimpatikusak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése